Menekülés a valóság elöl…….

Ez a legelterjedtebb emberi mechanizmusok egyike. Ugyanakkor védelmi mechanizmus, és mint ilyenre oda kell figyelnünk rá.Az élet sokszor nehéz, kudarcokkal terhes, és szinte kész versenyfutás. Ezért normális dolog, ha felmerül bennünk, hogy kitérjünk előle. Azért egy biztos: önmagunk elöl soha sem térhetünk ki. Boldogtalanságunkból a külvilág felé fordulva menekülünk el, nincs semmi esélye.

Az élet teljes, csodálatos lehetne, ha megtanulnánk, a kudarcot és frusztrációkat, mint amilyenek valójában: olyan dologként, melyekkel születésünktől kezdve számolnunk kell.

Van, hogy beszélünk, és nem cselekszünk, önmagunkban pedig soha nem nézünk, mint az első kudarc után kiszállunk a játszmából, s hagyjuk, hogy érzelmi és szakmai csalódásaink  befolyásolják pszichikai és fizikai életünket.

Mikor képtelenek vagyunk arra, hogy gyerekeket neveljünk, vagy ha félelemhez, aggodalomhoz szoktatva neveljük őket, elbizonytalanítjuk és az életért való küzdelemre alkalmatlanná tesszük.

A valóság elöli menekülésnek igen keserű formái is vannak: a (nem önként választott) magány, az öngyilkosság és az őrület néhány fajtája.

Sokan azért vonulnak vissza magányukba, mert félnek a valóságtól. Képtelenek az élet gondjaival szembenézni, társadalmi érintkezésekre-minimálisra csökkentik.  Kevés barátjuk van, csak ha szükséges, vagy megélhetésük miatt mozdulnak ki hazulról.

Vannak olyanok is akik, sajnos teljesen tönkreteszik magukat. – mindent megoldanak azzal, ha idő előtt kiszállnak a játszmából.

Szinte menekülnek az élettől. Az öngyilkosok-hogy a végleteket említsem- általában arrogánsak, dölyfösek. Senkinek nem ismerik el gyengeségüket, úgy érzik nem értik meg őket, ugyanakkor nem kérnek segítséget, és nem keresnek megértést. Vannak olyanok, akik egyenesen pszichikai öngyilkosságot követnek el: elutasítják az életet, és saját, időtlen történelem nélküli fantáziavilágukba menekülnek. Kizárják önmagukat a világból, inkább vegetálnak, irreális világuk rabjai maradnak.

-          Manapság mindannyian igyekszünk, a valóság elöl elmenekülni, ám ezt apránként, korlátozott mértékben, ideiglenesen tesszük.

-          Tudjuk, hogy nehéz az élet. Ha letagadjuk magunk előtt, hogy nehéz az élet önmagunkat csapjuk be.

-          Az élet állandó küzdelem, hogy nincs abszolút boldogság, és hogy fölösleges is keresni.

Ugyanannak az embernek vannak magányos, örömteli, fájdalmas pillanatai: a szenvedés és a boldogság pillanatai.

Azonban a menekülést életfilozófiává tenni mentális és pszichikailag is egészségtelen.

Maradjunk tartózkodóbbak a világgal szemben.

Semmi nem történik ok nélkül, találjuk meg az értelmét annak, hogy hogyan éljünk, hogy egyediek vagyunk és megismételhetetlenek..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.