Valerio Albisetti  :  a mindennapi tapasztalatból indul ki.

 Megfigyeli az ember lelki vívódását.

….néha a szavak mögé kell nézni hogy megérthessük őket…..

Az ember mindig egyedül van. Akkor is ha tömeg veszi körül….

Mindannyiunk halála a lehető legszemélyesebb dolog.

Sokszor félünk cselekedni, félünk az emberektől,a tettektől,nem merünk beszélni. Félénken és szégyenlősen viselkedünk.

„A gazdagság,szépség és a nemiség értéktelen,ha nincs meg az értelmük. Az emberek többsége mégis töri magát utánuk, nem tudva ha egyszer eléri őket, nem lesz többé nyugta , nem lesz boldog mindaddig , míg értelemet nem ad nekik.”

„ Am az élet nem játszik olyat , hogy megadjuk –e magunkat a halálnak vagy sem , hogy elfogadjuk –e vagy sem .Az a tény hogy megadjuk –e magunkat a halálnak, vagy azt mondjuk , hogy nem félünk tőle ,nem oldja meg a halál problémáját.”

„Tökéletes lelki egyensúly nem létezik, egyetlen emberi lény sem mondhatja a magáénak.”

„Halottként élni azt jelenti, hogy az ember nem dönt, nem választ,nem akar tudni, nem akar ismerni, egyszóval: nem ad értelmet önmagának és a dolgoknak.”

A halál azt jelenti számunkra, hogy az élet tulajdonképpen véges dolog. Bizonyos, hogy szavaim ellenérzést váltanak ki mindenkiben. Valójában kevesen gondolnak saját halálukra. Rosszul teszik. Az emberek nagyobbik része fél, félelem uralkodik rajtuk. A félelem nem élet……

Végül is mit tudunk a halálról? Semmit és mindent.. és mégis mindenki fél tőle…..

Ráadásul fogyasztói társadalmunk gyorsan fogyasztja magát a halált is .

Félre a félelemmel, hagyd el a merevséget a jelen rugalmasságáért.!

Ha belül megvan az önbizalom, akkor bármilyen külső nehézséggel szembenézhetünk.

..általában vetélkednünk, támadnunk,uralkodnunk kell,kompromisszumokba kell bocsátkoznunk- csupa olyasmit kell tennünk amik eltérítenek igazi önmegvalósításunktól!!!!

vannak olyan emberek, akikre annyira ránehezedett a múlt súly,hogy nagyon de nagyon befolyásolja a múltja,ezért hát nem akar szembenézni az életével.

A hibától való félelem annak elkövetéséhez vezet , mert nem látjuk a valódi célt .

az életet-még a legegyszerűbbet is –deformált módon fogja fel az, aki nincs kibékülve önmagával….

Az emberi lény az egyetlen teremtmény, aki eldöntheti : halálra adja –e magát. Tehát ezért van az, hogy a boldogságot vagy boldogtalanságátérzése csak  az embert illeti meg. Itt most  boldogságon a belső békét, a pszichikai egyensúly elérését, a mentális nyugalmat, a meglévő neurózis mértékének csökkenését értem.

Freud nyomán szabadon állítom, hogy az embernek nincs bűne. Szerinte okok vannak, nem pedig bűnök.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.