A minap azon gondolkodtam, hogy oké, hogy elindultam a szkeptikus vonalon.

Éppen ezért úgy döntöttem, hogy a továbbiakban más hangvételben írok.
-- talán--

Felvállalom önmagam.(eddig is ) DE....Empatikus, de őszinte, és mindenekelőtt igaz.

Nem vagyok biztos benne, hogy szükségem van ...... az összeomlás szélén állva.
Remekül hangzik. (megoldódik, az idő megoltja )
Még csodálkoznak, hogy szkeptikus vagyok. 






merre tovább ????

Nem éreztem egy percig se a felhőtlen örömöt, inkább valami mást.

,,Mindent tagadhatsz, kivéve, hogy jobbá válhatsz, ha akarsz. Tűnődj csak ezen bátran!" /Őszentsége Tendzin Gjaco/

Miért fontos nyitottnak lennünk? És hogyan érhetjük ezt el?

Saját tapasztalatom, hogy a bezárult szívű ember mindig magában hordozza az elutasítás képességét. Élete egy 2x2 méteres kis börtöncellában zajlik, ami bár nagyon szűk, mégis egy biztonságos, jól ismert kis menedék. Itt nem érik váratlan benyomások, minden egyes újabb hatást szépen be tud építeni a maga világnézetébe. Határozott meggyőződése, hogy a világról alkotott képe helyes és, hogy nem vele, hanem a világgal van baj, kivéve azon esetekben, amikor rokonlelkekkel találkozik, akiket ő sem utasít el.  

Ez az állapot mindaddig fenn is áll, ameddig az illetőben fel nem kél a kíváncsiság valami új iránt. Ez az első pillanat, mikor a szív óvatosan elkezd megnyílni. Az elfogadástól még nagyon messze van, de elérte, hogy nem utasít el valamit azonnal, hanem tűnődő szkepticizmussal próbálja szemlélni a jelenséget. 

Szkeptikussá válni annyi, mint merni kételkedni bármiben, és merni nem elutasítani semmit sem.


Igen, félünk az újtól, nem merünk kilépni a 2x2 méteres lyukból, még olyankor sem, amikor fogytán a levegőnk. Nem hiszünk önmagunkban, hogy a dolgok jóra fordulhatnak, és szörnyű tapasztalatainkat néha még a tudatalattinkba is hajlandóak vagyunk száműzni. Kényelmesebb önmagunkat becsapni, és másokat okolni, mint mélyen önmagunkba révedni. 

A szkeptikus hozzáálláshoz bátorságra, erőfeszítésre, állhatatosságra van szükségünk, míg a cinikus világnézet kialakításához elég tagadni és elutasítani. Nem mondhatjuk, hogy a kételkedés szabadsága csak kevesek ajándéka, mert bárki képes rá - ha meg tud nyílni arra, amit korábban elutasított, de ehhez tenni is kell, s nem elég panaszkodni. 

Egy zárt tudatállapotú ember az élet értelmétől fosztja meg magát, és ez a változás. Megmerevedik és - mint egy öreg fa az erős viharban - recseg-ropog, míg ketté nem törik. A változástól elzárkózó embert is így hányja-veti az élet, a maga kénye kedve szerint.

Mily' szörnyű lenne látni egy olyan fát, amelyik folyton harcban áll a környezeti hatásokkal - szidná az esőt, bosszankodna a Nap miatt, és ellenállna a szél erejének. Csak az ember képes arra, hogy azt higgye: a pillanat örökké tart.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.