Kérdések és pofonok

Az élet maga a csoda?Egyenesen a legnagyobb várakozás.Hajlamos vagyok elveszni az olyan apróságokban aminek az égvilágon semmi jelentősége nincs.Hogy mennyire kicsik vagyunk és ennek ellenére mennyire felnagyítunk picinyke dolgokat. Ezzel szerintem sokan így vagyunk.

 De miért van ez? Mitől is lesz az ember boldogabb?Miért van az, hogy valakinek megadatik, hogy kiegyensúlyozottan éli az életét mások meg csak várnak a "csodára"?

 Ez egy elég összetett kérdés, aminek a megválaszolása nekem nem fog menni, a Dalai Lámának vannak hihetetlenül bölcs gondolatai, de az általa leírtak is egy bizonyos területen kiegészítésre szorulnak véleményem szerint.

Öröm és kudarc mint egymás kiegészítői

Nem mondhatnám, hogy az életem egy  regény fordulataival vetekszik, de azért már velem is történt egy s más.Sok öröm és számos kudarc is.

 Az örömöt mint mindenki más hajlamos vagyok én is természetesnek venni, szerintem kicsit hibásan.Dehát önzők vagyunk szóval miért ne vennénk természetesnek, ugye? A kudarc mögött viszont mindig keresni akarjuk az okokat.

 A legtöbben nem magukat hibáztatják, hanem valaki mást, mert magaddal elszámolni a legnehezebb általában. Aztán a sok-sok kudarc árán egy idő után megtanulunk osztályozni, s ez egyre edzettebbé tesz bennünket.

 Ez az edzettség sokszor további egoizmust eredményez.
Az összes kudarc közül a legjobban mindeképpen az fáj, ha emberekben kell csalódnod. Ezzel szerintem minden jóérzésű ember így van.

Általában ezek azok a meghatározó rossz élmények melyekből leginkább táplálkozunk, hogy kialakítsunk egy olyan világot saját magunk számára, melyben a fájdalom ritkán előforduló jelenség.

 Van ilyen?  Olyan világ, amiben nincs fájdalom nem létezik, de ez jobb is mert a jót igazán csak a rossz fényében tudjuk objektíven és szubjektíven is megítélni, értékelni.Egy bizonyos hármasság irányítja. Nagyon tetszett nekem ez az filozófia, ezért megosztom veletek ezt a gondolatsort:

1. "Adj erőt Uram, hogy elviseljem azt, amin nem tudok változtatni"
2. "Adj türelmet Uram, hogy változtassak azon, amin lehet változatni"
3. "És végül adj bölcsességet, hogy meg tudjam különböztetni a kettõt."

Jó, nem?

Aki így képes létezni, az szerencsés nagyon. Ehhez viszont az kell, hogy felismerjük a lényegtelen és a lényeges dolgokat az életben. Ez pedig tanulás, tapasztalás

A félresikerült világkép

A világ egyre rosszabb felállást mutat.Ezt nagyon sokan látjuk de nem tudunk rajta változtatni, ezért bedugjuk a fejünket a homokba.(a struccpolitika.) Az ember mindig hajlamosabb volt saját érdekeit nézni, mások életét kritizálni.

 De azt nagyon. Egyfolytában azzal vagyunk elfoglalva, hogy mije van a másiknak, ami nekünk nincs. És keményen dolgozunk azon, hogy az a valami nekünk is meglegyen, aztán ha már megvan, rájövünk, hogy így sem jobb.

 Erre persze lehet azt mondani, hogy ha ez másként lenne, a világ nem fejlődne olyan rohamosan, mint amennyire azt teszi.

 Ugyanis az ember újabb és újabb vágyai generálják a fejlődést. Ezzel tehát nincs is baj, hanem az egyensúllyal van baj. Hajszoljuk az élvezeteket, közben meg olyan lelkileg sivár életet élnek sokan, hogy a Góbi sivatag növényvilága ahhoz képest trópusi dzsungel.

A kritika

Pontosan abból fakadóan, hogy az ember akarva akaratlanul másokhoz viszonyít, állandó értékelést folytat.Értékeli a másikat és értékeli saját magát.

Ez eddig oké. Az értékelés viszont napjainkban egyre inkább átcsap negatívba, vagyis másokkal kapcsolatban egyre gyakoribb a leszólás, a negatív kritizálás.

Ez abból fakad véleményem szerint, hogy személyiségünk fejlődése során kialakul mindenkiben a szubjektív értékítélet, s meglehetősen intoleráns világunk arra nevel bennünket, hogy nemtetszésünknek nyugodtan adjunk hangot.

Ennek a folyamatnak a vége pedig a féktelen egoizmus.

Azt fogadjuk csak el, ami szerintünk jó és nem mérlegeljük mások döntésének a jogosságát, vagy egyáltalán az okát.

Egyáltalán mi az, hogy jó és mi az, hogy szép? (Erre Platón azt mondta, hogy "Szép az, ami érdek nélkül tetszik.") Miért kell ilyenek miatt ítélkeznünk mások felett?

Ne kritizáljunk mindenkit negatív módon úton, útfélen. Ha mindenki ugyanazt csinálná, az unalmas lenne. Ízlésbeli dolgokba elítélően belekötni szerintem hibás. Ha úgy érzed, van jobb út, akkor meséld el azt hogy az mitől jobb és ne a másikat írd le azért mert ő bizonyos dolgokat másként érez. Ha pedig a másik ember ízlésvilága, stílusa és életszemlélete alapvetően különbözik a tiédtől, mindig megvan az a lehetőséged, hogy nem keresed a társaságát, ha az neked nem jó. Számos olyan terület van, ahol az emberek helytelen hozzáállását az információhiány okozza, de az ezekkel kapcsolatos jobbító szándéknak is az elfogadásból és a pozitív segíteni akarásból kell táplálkozni nem pedig a lehúzásból és az ellentétes álláspont porba tiprásából. Fogadd tehát el, hogy mindenki más. Ne ítélkezz és ne legyenek előítéleteid, ha valakit vagy valamit nem ismersz igazán. Ha pedig úgy érzed, hogy segíthetsz másokon, fektess nagyobb hangsúlyt a jó kiemelésére mint a rossztól való elrettentésre.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.