A kétségbeesés az egész lényünket átfogó „halálos betegség”, és az örök tudatunkból, azaz a szellemünkből fakad. Az ember saját szintézisét félreérti és saját énjét tudattalanul vagy tudatosan elhibázza: az ember nem tudja vagy nem akarja Én-jét megvalósítani.

 A kétségbeesés az emberrel együtt létezik, bűnné válik. Az ember nincs bizalommal és hittel, ami a kétségbeesés határozott folyom

"Ha elönt minket a sötét kétségbeesés fogadjuk el, hogy nem fürödhet minden napunk fényben. Jusson eszünkbe csak az éjszaka fekete egén világítanak a csillagok és azok a csillagok hazavezetnek minket. Ne féljünk attól, hogy hibákat követünk el, ne féljünk a botladozástól vagy a zuhanástól. Sokszor épp az tartogatja számunkra a legnagyobb örömöt, amitől félünk."

 .

Vannak dolgok amihez mi, "földi halandók" kevesek vagyunk.Tulajdonképpen porszemek ebben a hatalmas univerzumban,mint egy hangya aki eltévedett a "nagyok" világában."

Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? –
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőlem függ, hogy ezt megszüntesem. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni????
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.!?

"...akkor figyelni kezdem magam körül az embereket és rámtör a rettegés. Az arcokból mohóságot és izgalmat, unalmat és veszélyt, megbízhatatlanságot és kétszínűséget olvasok ki: egyikükről sem sugárzik az értelem felsőbbrendű nyugalma. Mintha belülről az állat feszítené őket, és várom, hogy megkezdődjék ... a visszarendeződés. Tudom, hogy képzelődöm, és kételkedésem ellenére valódi férfiak és nők vesznek körül, akik tökéletesen értelmes lények, és meg is maradnak annak. Tele vannak emberi kívánságokkal, ... Mégis borzadom tőlük, menekülök kíváncsi tekintetük elől, kerülöm kérdéseiket... Minél messzebb szeretnék lenni tőlük: egyedül."

Az állhatatlanság csapása: a csömör; a szenvedélyé: a kétségbeesés és a halál.

... a kétségbeesés megszokása rosszabb, mint maga a kétségbeesés.

Soha, semmivel sem vagyok elégedett. A tökéletességre törekszem; éppen ettől vagyok az, aki.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.