Az elmúlt időszak nem volt egyszerű, nem volt könnyű. Itt a negyedikX küszöbén egy kis visszatekintés –honnan, s-hová? Indultam és jutottam?

-sodródás

-körülményes kamaszkor

-nekirugaszkodás az életnek

-tömény ,de működik

-aztán , hogy érezzem a sors törődését,-elvesz tőlem!

-belevetem magam a munkába a megoldás keresésébe

-elnyomok dolgokat, csak így működik, persze nem tudtam, hogy ez korlátozott és csak 5 évig működött

- itt a szervezet kissé megbosszulta önmagát , minden hiába volt eddig

- elvesztettem a lehetőséget, elszállt belőlem a lendület, amit eddig fel tudtam mutatni az köddé vált

- Feladtam, veszteség – veszteség után..

- nem tudom (nem akarom) folytatni, újrakezdeni sem , ennyire futotta  az erőmből!

Lehet azt mondani milyen „puding” ember vagyok meg önző-hogy csak magamra gondolok…/megértem/ ezt is, van benn valami!

Belefásultam, kiégtem, a kiszolgáltatott élet nem az én világom.

Lehet örülnöm, kellene – van hova mennem, vannak mellettem, felnőtt emberként hiányzik belőlem a kompromisszum képessége.

Egóm a padlón a sárban…

Nagy a szégyenérzet, a lelki teher, az önvád, stb.

nem tudok előre nézni , nem tudok célokat kitűzni, érdektelen vagyok, nem köt le hosszútávon semmi!

Talán volt célja annak, hogy még mindig „itt” vagyok- igen,-rendezem a félbe maradt ügyeket ne keljen az másnak intézni.A szálakat el kell varrni .

Tulajdonképpen, egyedül maradtam, mivel nálam a bizalom nagy kincs nem adom könnyen, nem engedek magamhoz közel senkit ez is egy védekező mechanizmus…

Így nem csalódok emberekben, viszont azért hiányzik az együttérzés-átérzés, megértés valakitől.

Nehezen tűröm:   volt egy önálló életvitelem, és most valamiért mindenki úgy érzi akkor van a segítségemre ha irányít és megmondja mit tegyek..???...

Mért is ??

hibáztam , de ki nem ? vannak veszteségeim (nem kicsik) épp elég ez  elviselni ezt még megspékeltem egypár szar érzéssel ’értéktelen-szégyen-kisebbrendűség’  na ez aztán betette a kaput nálam.

-      hogyan tovább????

Az egész személyiségem, a lényem eldeformálódott! (kicsit elcsúsztam)

Irónia, szarkazmus az aztán dől belőlem.

nincs még egy ilyen negatív ember mint én . Az évek során észre sem vettem, amikor az emberi érzéseket átvette az anyagi javak hajhászása- megszerzése mintha az lett volna a legfontosabb. Az a felfelé ívelő fene nagy elégedettségem (most) füstbe ment, és jelenleg egy gödör aljából pislogok mindent elveszítve, késő igaz, de valahogy átértékelődik az ember – minden!

Mi éri meg?-mi nem? Nézőpont kérdése.  A tapasztalat kőkemény , mikor az élet adja, a pofonokat az nagyon tud fájni !

Van aki feláll, van aki nem tud és elhasal a nehézségek előtt mint gyerek a vizsgán.  Amíg csak tanácsokat kell osztogatni addig mindenki , erős-ügyes-okos, aztán ha az ő feje felett csapnak össze a hullámok, akkor kisebb arca lesz mindenkinek….  Nem én vagyok az egyetlen, akit hatalmába kerített a kétségbeesés , mégis én nem tudom legyőzni.

Talán még fogékonyabb vagyok arra, hogy a földbe döngöljem magam. Ez VAN !!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.