Mért élek én? - s boldog mért nem vagyok?
Mért fáj ez örök, tűnődve kuporgó
Magány? - és máskor mégis mért sajog
Magányért lelkem? Oh, lélek, te forró
Tropikus homok! mért hajtasz virágot:
Gyönyörű vágyat s jaj, gyökértelent?
Arany gyümölcsöt a nagy őszi csend
Nekünk nem hoz, csak bút, beteg sirámot...

Furcsa dolog magányosnak lenni,tudni azt, hogy nincs melletted senki.
Nincs senki, ki kedvesen becézget,a szerelem lángja belülről nem éget.
Senki nem segít, ha nagy benned a káosz, egyedül vagy, senki nem ölel magához.
Ha bánt valami, senki nem ért meg,senki nem fog a tűzbe menni érted.
Nem érezheted a leheletét magadon,nem érezheted tüzes csókjait ajkadon.
Nem érezheted puha keze érintését,vadul kalapáló szívverését.
Nem érezheted vágyaktól izzó testét,nem érezheted pillantása melegségét.
Ha sírsz, senki nem törli le könnyed,senki nem lop csókokat tőled.
S hogy milyen magányosnak lenni?Olyan, mint egyszerűen semmit nem érezni.

magányos csónak.

Lent a föld fent az ég,Menni kéne,Mozdulni végre,De visszatart valami még.

Magányos csónak a tengeren,
Túl fog élni ezer vihart,Mert egyre hívja a végtelen,
De messze még a túlsó part.Hosszú az út,
Az éjen át,Talán a Hold vezet tovább,Repít hozzád.

Magányos csónak a tengeren, A szél sodorja, de megy tovább Az út végén, majd megpihen,Hívogat egy új világ.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.