"Hamarosan rájössz, hogy ami benned fáj, (...) csupán emlékezés. És mert emlékezés, nem is fáj talán. Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy volt, ahogyan emlékezel rá. Jó, hogy van mire emlékezz, ami szép."

Arany Viktor:
Miért?

Miért kell élnem, ha fáj?Miért vagyok szárnyszegett madár?
Miért nincs gyógyír az életre,Csak a nagyszerű halál?

Se élni, se halni,A lét kínja mar,
Bár szűnnék meg hamar.

Törött szárnyamTehetetlen verdes
Az irgalom másfelé repdes

Önmagam megölni,Mily nagyszerű tett,
Eldobni e gyászos életet.

Erőm még ehhez sincs,Agyamban tombol a nincs
Mozdulatlan várom,Hogy elér a vég,
S lelkem többé nem ég.

Nem kell több kín és gyötrelem,Sem öröm, sem lázas szerelem.
Megfáradt már a lét,Elmondja végső énekét.

Felejtsetek, nem is voltam,Egy ismeretlent leltek holtan
A Földön csak álmomban voltam.
   

Magyar Ottó: Az élet alkonyán
Mikor kezed, lábad úgy fáj, majd leszakad,A hátad meggörbül az élet súlya alatt.
Mikor bajodról tudsz már csak beszélni,Azt kérded magadtól: Érdemes még élni?

Ha zimankós télben kicsi szobád hideg,Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg
Ha a vérnyomásod naponta kell mérni,Megint csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor nem bírsz el már egy üres szakajtót,Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót,
Mikor a holnaptól rettegve kell félni,Újra csak azt kérded: Érdemes még élni?

Amikor az idő ólomlábon halad,És megkeseredik a szádban a falat,
Imádságodban sem tudsz semmit kérni,Így sóhajtasz: Uram, érdemes még élni?

Ha népes családodból egyszál magad maradsz,Amikor nem vetsz és már nem is aratsz,
A sorstól nem tudsz semmi jót remélni,Hát csoda, ha azt kérded: Érdemes még élni?

Agyonhajszolt szíved akadozik, s kihagy,Amikor rádöbbensz arra, hogy már senki se vagy,
Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni,Keserűn fakadsz ki: Érdemes még élni?

Ó felebarátom, megértem keserved,Méltányolom, hogy sokszor panaszra áll nyelved,
Túl kemény fából faragták kereszted,Cipeled, vonszolod, minden tagod reszket

Mégis arra kérlek, próbálj meg remélni,Próbálj a Sorssal bátran szembenézni!
Hiszen, lelked még nem üres, kiégett,Vedd észre bátran körülötted a szépet!

Vedd észre tavasszal, ha megjönnek a gólyák,Szélkuszálta fészkük hogyan igazgatják.
Villásfarkú fecskék hogy hordják a sarat,Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt.

Ugye, hogy szíved nem csak hideg márvány,Vedd észre, mily csodás nyáron a szivárvány!
Feslő rózsabimbón hogy csillog a harmat,Örülj nyár reggelén a sok madárdalnak!

Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán!Te békédet is őrzik katona a vártán.
Teérted is felkél Isten áldott napja,Érted is mond imát kis templomod papja.

tárd ki szívedet minden szépnek, jónak,Nyújts segítő kezet a rászorulónak!
Adjál szeretet, mit majd viszonoznak,Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak!

Sütkérezz még kissé az őszi napsütésbe,Lapogass csendesen az emlékek könyvébe!
S ha majd s Sorssal meg tudtál békülni,A még hátralévőt könnyebb lesz leélni.

Szebenyi Judit:
Megaláztatva
Lelkemben nagy a nyugtalanság,Az életben nincsen Igazság.
Egyszerű szegény embert az ág is húzza,Betegségben megaláztatva.

Fehér köpenyes emberek,Kiknek dolga a gyógyítás lenne,
Szegényt és gazdagot egyformán kellene..Sajnos nem így cselekszenek.

Miért vagyok szegény, szeretném tudni,Válasz már nincs e kérdésre,
Szegényen, betegen megaláznak,Nevetnek,s röhögnek rajtam.

Segítségért fordultam hozzájuk,Hogy talpra álljak,
Ők nevetve odébb álltak.Suttogva hátam mögött, hallom most is hangjukat.

Betegségem nem vettem és nem keresetem,Munka adta szenvedésem,
Kenyerem mindig igaz úton lett meg,Mégis gúny jut ki részemre.

Reménytelen hinnem, az igazságban,Elfordult az már tőlem,
Mikor megszülettem.Szegény vagyok de lelkem gazdag,
Csak azt pénzért nem válthatom be soha.

Tanulság mindez nekem Szegény, beteg ember nem kell sehol sem.
Hittel fordultam a nagyokhoz Elutasítottak mindenhol.

Sírtam én már eleget,Nem segít az emberen,
Fájdalmasak napjaim,Ki beteg sokszor mondják az nem ember.

Sokan vagyunk ilyenek,A társadalom még minket is kivet,
Mi csak élni szeretnénk Egyformán mint a többség.

Hajdú Mária - Az utat járva

Az utat járva  Ahogy a nap fordul és változik a fény,
úgy változik minden,az életünk terén.

Ahogy a nagy folyó vissza nem fordulhat,
úgy járhatjuk végig mi is az utunkat.

Néhol kövezve van,csetlünk-botlunk mégis.
Néhol göröngyökön megyünk bátran végig.

Itt-ott kanyarodik,tévúton is járunk,
és a keresztútnál valakire várunk.

Mindig csak előre, sose fordul vissza,
és nem jelzi az utat  az útjelző tábla.

Saját sorsunknak  kezünkben a kulcsa
azt kell kitalálni, melyik zárat nyitja.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.