Olykor - éjjelente - a fájdalom elapad,
s az emlékekhez fut
vad áradása zsongó álmaimnak
- patak menekül így korhadt pallók alatt -,
fölfeslik az idő,
billeg az árny szobám sárga falán,
csak lámpám fakó fénye
imbolyog ott talán...

Borongósan
Az életem eltékozoltam:
nem tücsökként, de nem is voltam hangya,
épp csak az idő folyt el... nap, a napra.
Az évek szürke mozaikszemek
voltak, tavaszi ragyogás helyett.
Magánvilágom: siratófalam.

Nem szégyellem, csak siratom magam.  :(((

Minden szöveg környezetben megfog az ilyen és hesonló téma, gondolatok mi ez ha nem elkeseredés ... semmi más nem köti le a figyelmem ez már nagy baj az meg mégnagyobb hogy ezzel a ténnyel még én is tisztában vagyok-tudom de meteszek ellene mert nem akarok nem érdekel semmi, feladtam -

Radikális gyógyszercsökkentésre lenne szükségem. Most naponta négyszer szedek, két szem fájdalomcsillapítót a napi három alkalom helyett. Napközben érzek ugyan izom-izületifájdalmat, de erre a gyógyszer igazából nem hat, tehát felesleges beszedni.
Ittlenne az ideje, hogy meggyógyúljak!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.