Nagy teher

Ahogy elkezdődött, úgy lett vége. Gyorsan jött az élet gyorsan megy el.

 Semmi varázs, vagy külön megalkuvás. Még a várakozás is - rettenetesen fáradtnak érezte magát,. Honnan ez a fáradság? Honnan ez a nyugtalanság?

Éles fájdalom nyilallt az alsó részembe, mindaz, ami velem történik, rémálom.

A út vége egyre messzebb leperegtek előttem az elmúlt eseményei, ingatag kedélyállapotom !!,. „Erősnek kell lennem, nem szabad sírni!Pedig….   Nem most! Még csak pár lépés, s aztán, jön a megérdemelt büntetésem. Ki várja ezt türelemmel?

Csípi torkát a visszafojtott sírás, meg-megrázkodóm nem állom már a próbát.

Sírok és csak perelem az istent. Pedig én vagyok a hibás de könnyebb ha másra foghatjuk. Úgy hordozom a terhet,hogy már-már belerokkanok(jobban) ki tudja, hogy a bennem levő

Kín, szenvedés meddig nyomja lelkem , meddig bírom, néha már elviselhetetlen.

Ezt megértem, ezzel együtt kell élnem, iszonyú szomorúság vesz erőt rajtam.

Feketébe öltözni, vagy inkább fehérbe. Gyászolni szeretnék, de dobozolni kell az effajta gondolatokat.

Úgy őrizni a titkot, mintha élet-halál kérdése lenne... pedig nem titok, és halál az a kérdéses??

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.