Bodnár Éva :
ŐNMAGAM GYONTATÓJA


Amikor túlcsordul az a bizonyos pohár,és semmi, semmi sem a régi már...
Fájdalomként élem meg a perceket.Akkor kérek egy csöpp szeretetet.
Odafigyelést - bármit, mi emberi:Segítsetek a kínruhát levedleni!

Amikor már önmagamtól is csak rettegek,és semmi sincs amin nevethetek,
mert bezárul az ajtó - kívül reked a fény.Nem jön segítség, eltűnik a remény.
Fojtogat, kínoz, mardos a bűntudat,dühömben szűkölve bántok meg másokat.

Milyen ember vagyok? Kérdezem szüntelen,de a válasz közömbös, személytelen.
Nem vagyok ember, csak gyarló porhüvely,ki itt a Földön mindenért felel.

 Mindenért,amit tesz, alkot, leír, vagy kimond...Így vagyok Ember - vagy inkább Bolond?

Óh, ha tudnám, mit miért teszek?!Vezessetek hát, segítő kezek,
hogy önmagamban keressem a fényt!Eldobva minden ártó véleményt.
A keserűség szobrát összezúzva,mégiscsak Ember tudjak lenni újra!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.