Honnan vehetjük észre, hogy valakinek zavart az önértékelése?
Igyekszik kerülni a figyelmet, de ha mégis rászegeződik az, állandóan kijelentéseket tesz saját magáról. Vagy a hibáit, vagy az előnyös tulajdonságait nagyítja fel.
Bizonygatnia kell, hogy ő ilyen vagy olyan, sokszor anélkül is, hogy mások erre okot adtak volna. Saját magába vetett hite nem elég neki, sőt mintha ez totálisan hiányozna nála.
Ha nem mondhatja ki, amit magáról gondol, illetve, ha nem csikarhat ki másoktól megjegyzéseket és bírálatokat, egész létét bizonytalannak érzi.
Túlérzékennyé válik a környezet visszajelzéseire.
Vérmérsékletéhez mérten önmarcangoló vagy éppen ingerült lesz, és azonnal védekezik vagy támad.

Mindnyájan ismerünk olyan embereket, akiknek minden okuk meglenne a büszkélkedésre, mégis szerények, sőt gátlásosak. Ennek ellentétére is gyakran láthatunk példát: sokan folyton hivalkodnak, mégis valamiféle feszültséget sugároznak, mintha nem lennének jóban önmagukkal. A belső önértékelés és a külső magabiztosság ugyanis két különböző dolog, és nagyon ritkán kerül harmóniába egymással

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.