Ami igaz az igaz,hajléktalannak lenni nyáron is rossz dolog,télen meg egyenesen szar.Nem is tudom ,hogy bírják ki.Bizisten, ha lenne kalapom megemelném a hajléktalanok előtt.De most tényleg,hogy lehet úgy élni,ahogy ők?Azt mondják lecsúszott emberek,kik nem tudtak a gödörből kikecmeregni.Hát...lehetséges - de ugyanakkor testileg,lelkileg erős egyéniségek kell,hogy legyenek,mert kibírják a sok nélkülözést,a sok szenvedést.Egy magamfajta ember azt hiszem inkább a halált választaná,mint ezt az életformát.Nekem legalábbis nem lenne hozzá erőm,annyi szent.Vagy csak most gondolom így????Ha netán be kellene vonulni közéjük,én is hát nem tudom tennék e az életért?De hát,milyen élet az övéké?Az nem is élet.Az már a legalacsonyabb szintű létminimum,amiben a főszereplő a szenvedés. A mai világban emberek nyomorognak,sok gyerek éhezik - néha olyan keserű az étel a számban, - mikor rájuk gondolok - pedig nekem sincs sok - nem nagyon vastag a hajszál,ami elválaszt tőlük,és nagyon bízom abban,hogy nem fog elszakadni. Azt mondják, a remény hal meg utoljára.Lehetséges.!! ??De abban már nem vagyok annyira biztos,hogy a hajléktalanok szívében él még. Hacsak abban nem reménykednek,hogy másnap a kukában akad egy kis ennivaló.De az ilyen reményt megette a fene.Amikor az ember már nem emberhez méltóan él,és nincs,aki megsegítse - ami szinte biztos - jobb ha nem is érez - legurít mindennap egy üveg ....... - amit sokan meg is tesznek,mert enyhíti a szenvedést - aztán hadd szóljon... Én nem nézem le őket,nem is ítélem el.Ki tudja,mi a háttere nincstelenségüknek.Bizonyára sokan vannak közülük,akik az állam jóvoltából maradtak fedél nélkül.És,aki egyszer fedél nélkül marad,a mai árak mellett becsületes fizetésből nem tud újat teremteni,bárhogy is igyekszik. Sajnos most,ilyen mocskos világot élünk.Minden kapu a pénznek szalutál,emberségből nem nyílik egyik sem ki.
Mindig csak lent
Élet sűrű erdejében -- árnyék az én fedelem, -- magasra tőrt fák tövében tengetem az életem. - Kapaszkodnék a törzsükre, -- értelmetlen küzdelem, -- nem hajol le ága egy sem, - felfelé tart szüntelen. - Dús koronát növesztenek, - élvezik az életet, - a gyengével nem törődnek, - mohóságuk végtelen. - Elveszik a Napot tőlem, - behabzsolnak minden fényt, - nem marad az aljnövénynek, - -csak ráhulló rőt levél.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.