2010.08.20. 13:28
Valoság vagy álom - .- az mindig nehéz
Az ég megdördül. Az ablakon át nézem a közeledő vihart. A fák leveleit tomboló szél készül leszakítani. Az autókat, amelyeknek megszólal a riasztójuk. Nemrég kezdték el a munkát, az utcát por és betondarabok fedik. A szél felkapja a porszemeket, ágakat, Összerezzenek minden koppanásnál. A hangok mint a puskalövések követik egymást, sorozatban. Homlokomat az üveghez nyomom, szemem lehunyom, újra a kiképzésen vagyok. A félelmek emléke. A tökéletességre törekvés és annak belátása, hogy nem érhetem azt el. Amikor újra kinyitom a szemem, fényjáték- mint az emlékekből - a múltból - Az éjfekete égbolt már folyamatos-. Ez ide csap, az oda. Már nincs tovább, ez az utolsó, amit el tudok viselni, érzem. Kapkodok a levegő után. Elköszönök, lefekszem. De az ágy is kivet magából. Démonjaim röhögve ülnek az ágy szélén, mellkasomon, torkomat fogják tüzes, mégis nyálkás, fojtó kezeikkel. Gyűlölöm a világot, az életet, magamat, gyűlölöm a démonaimat. "Ha abbahagyom!" - ötlik fel bennem, de rájövök: az alkudozáson már túl vagyok.
Vannak dolgok,amiknek meg kell történniük,hiába is odázza az ember...hosszú-hosszú ideig.
Előbb-utóbb szembesülünk velük, ott vannak...ha nem oldjuk meg....később visszatérnek.
Újra ott a lehetőség a megoldásra.
Vagy megoldjuk,vagy tovább odázzuk.A végtelenségig nem lehet.
De ha végül megoldást akarunk,az sosem könnyű.
A sors buktatóin át kell verekedni magunkat.
Mindenkinek van egy útja,vannak sorsfeladatai.
Tudod-e, hogy az az ember, aki lelkileg erősnek tűnik, az valójában érzékeny és gyenge?
Tudod-e, hogy azok, akik másokat védenek,azoknak van a legnagyobb szükségük védelemre?
Tudod-e, hogy a három nehezen kimondható dolog a 'szeretlek, bocsáss meg és kérlek segíts'?
Tudod-e, hogy azok, akik feketébe öltöznek, azok nem akarnak látszani, és segítségre és megértésre vágynak?
Tudod-e, hogy sokkal könnyebb valamit leírni valakinek, mint a szemébe mondani, de sokkal értékesebb a szemébe mondani
Elszoktunk a csodáktól. Megy az élet, minden ki van számítva, nem történik semmi rendkívüli... Kislánykoromban volt egy szokásom: a csodavárás. Ha nagyon szerettem volna valamit, akkor behunytam a szemem, és háromszor balra megpördültem a sarkamon. Egyszer megpördültem, és mikor kinyitottam a szemem, hát ott állt valaki. A csodákat nem kell lebecsülnie az embernek, s ha nem várjuk őket, akkor is vannak. Szóval, ha valaki megkapargatja a saját életét, és a kicsi pillanatokat összesöpörgeti, nagyon sok van, egészen biztos. Az emberek végigcsinálják a történeteket, és valahol a jóra várnak.
Valahogyan mindig ez derül ki: a jóra várnak. Még ha nincs is a homlokára írva,
és a világ a felszínen nem erről szól, de mégis ez van, mert enélkül semmi nem működne!
………
"Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történik-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem.
Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár, néha csak egy pár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az eseményekkel is talán, és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém, és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak."
(Kaffka Margit)
Szólj hozzá!
Címkék: idézet
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.