Nem érzem magam, olyan embernek amilyenek - az Én saját elvárásaim, akár magammal,akár mással kapcsolatban :-Én – nem tudok megfelelni saját magamnak!. Külsőleg sem látom magam elfogadható, értékes embernek persze ez csak a saját mércémmel mérve van így és ez ebben a formában bőven sok is .

 Az esztelen

Hideg holdfény fagyasztott lábához menetet,míg altatót fújt magában, nem szakított az éjjelből
se álmot, se tárgyat. Nem lengette, csak,tengette,elméje húrjait csendben,s ahogy a Hold felsikoltott párszor - perzselt egy-egy emléket orrába halmozott örömillatokat felidézve.
Örömteli napok hajbalzsam illatába szálltan illant pattanásnyit a térben, s a fesztelen
időbe merülő meztelen esztelen,talán még mindig az emlékezés óráit itatja;
Dermedt szájából talán kiadja,kincse a választ - és talán haja még mindig gyöngyvirágillatot áraszt.
De nesztelen csóvált tekintetét pumpálta,tökéletességig, közben karja széttárult - úgy várta,minden pillanatát a kélynek... Múlása mégsem halványult az éjnek.

(Térhasadás minden moraj -Zavaró elmezaj!Gondolkodást szépítő hallásmetszetet építő ricsaj...)

Ha nem érezné hervadt lángját minden csóknak,hiányában nam karcolna hangokat.
De annak ami meghasadt - ütheti elülről, hátulról korcát,egybevonhatja a halmokat,dúdolhat a kacaj!



Múlt éjjel felvillant egy képsor.Derűs pompába zárt itató álom,hol énekszóba fordult arcok meredtek,
útnak eredtek, s míg becsípte a képzelet,hiányzott minden ékezet...Táncolt a bordó fennkölt vizeshordó
tetején;Gondolkodott esztelen...Teste formáit az árnyék formálta nesztelen,és gumóit szította a hiány,
megnyílt előtte néhány irány...Ment s lihegett, egyre fehéredő gőzöket képezve,Játszott a mosttal,
de elterült a képeszme.Maradt a csekély játszma,miből lépteit méri az égbolt.Körötte fák,
néhány apró virág, s az illat, mi rég volt.Zsongó mosoly lifegett száján,várta,karját nagyobbra tárva
ölelte a légtárgyat hevesen.(Mi lehet e meztelen szíjba burkolt érzéketlen esztelen?Oly kevés tartalom tévelyeg e karban-utcaszag parázslik a hajban,érezni alig lehet az ajkakat,felduzzadt mellkasomban tördelem a gallyakat mik fennragadtak rég,nincs érintés, se illat, csak a lég pihen karomban.)
S, hogy torpant nesztelen, -émelyítő színvakságra szólította a meztelen  Holdfényittas esztelen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.